„Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.”

– Hogy oly korban élünk-e, mint amiről József Attila 1937-ben írta a fenti sort, ki-ki döntse el. Attól még, hogy valaki nem áll be az oktatásért vagy – mint Fókuszban rovatunkban bemutatjuk – a magyar alvállalkozókat megrövidítő akkumulátorgyárak ellen tüntetők sorába, nem gondolom, hogy feltétlenül megalkuvó vagy a rendszer kiszolgálója.

Az viszont még attól is joggal elvárható, aki apolitikusan áll napjaink közéleti történéseihez, hogy legalább a maga területén a hasznosságával bizonyítsa: okkal kímélte meg magát. E heti címlapsztorink hősei – vagy inkább antihősei – azonban egyik kategóriába sem tartoznak. Közönséges bűnözők, mások szenvedésén élősködő embercsempészek, akik az Orbán-kormány amnesztiával felérő menlevele révén szabadon járhatnak-kelhetnek Európában. Ha tegnap Budaházy, ma az embercsempészek, holnap már a gyilkosok, rablók, pedofilok előtt is megnyílnak a börtönök? Merthogy az álságos érvelés alapján – a fogva tartásuk sokba kerül – akár a többi bűnözőt is elengedhetnék.

Orbánnak azonban most épp az az aktuálpolitikai érdeke, hogy az embercsempészeket a Nyugatra szabadítsa.

Hideg számítás áll e félelemexport mögött,

amely – mint címlapsztorinkból kiderül – egyebek mellett a szélsőséges erők hatalomra jutását hivatott támogatni a Lázár János által a rettegés városának mondott Bécsben. Érthető, ha e lépésre az osztrákok szigorított határellenőrzéssel válaszolnak. Hogy aztán a Hegyeshalomnál rostokoló magyar turista vagy ingázó tudatosítja-e, hogy mindezt ugyanúgy Orbánnak köszönheti, mint az Európa-rekorder inflációt, csak remélni lehet.

A Fidesz már a választási törvény 2012-es teljes átírásával és későbbi többszöri módosításaival is megmutatta, hogy demokratikus elemekből is képes demokráciagyilkos szabálykoktélt kikeverni. Hogy milyen hatalmi érdek áll a törvénnyel kapcsolatos legújabb babrálás mögött, kiderül Magyarország rovatunk írásából. A poént nem is lőném le, ha Kövér László házelnök nem tette volna ezt meg néhány éve, amikor a pulpitusról letekintve így szólt: „Már az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek az Országgyűlésben.”

Hogy milyen kép él ma Magyarországról a világban, ahhoz e heti interjúalanyaink bőséges muníciót szolgáltatnak. Guy Verhofstadt EP-képviselő Orbánt Putyin emberének tartja; a Gazdaság rovatunkban megszólaló közgazdászok, a Nobel-díjas Eric Maskin és Gérard Roland prognózisa pedig az, hogy

mindennek meglesz a súlyos következménye, ha a háború egyszer véget ér. Márpedig előbb-utóbb vége lesz, és – ahogy azt Szergej Medvegyev orosz történész Világ rovatunkban levezeti – az nem Moszkva győzelmét jelenti majd.

Akadhatna persze követendő példa is egy igazi békepárti számára: Szellem rovatunk Henry Kissingerről szóló cikke az amerikai külpolitika egykor meghatározó, e héten századik születésnapját ünneplő politikusát mutatja be, akinek a nevéhez a hidegháború legnagyobb fordulatának előkészítése köthető.

A szokásosnál terjedelmesebb mellékletünk is a jövővel foglalkozik, csak kicsit másképp: a rövidesen széles körben ismertté váló betűszó, az ESG jelentésébe avat be. Itt sem lőném le a poént; elöljáróban annyit, hogy Európa boldogabbik feléhez tartozni nem csak a jogállamisági kritériumok betartását jelenti. Ehhez olyan környezeti, társadalmi, irányítási, fenntarthatósági szempontrendszernek is meg kell felelniük a cégeknek, amely kritériumok alapján mindjárt kategóriagyőzteseket is hirdetünk. S ha már hétköznapi hősökkel kezdtük, fejezzük is be így! Portré rovatunk alanya, Márkus Zsolt is ilyen: nem elégedett meg azzal, hogy szívós munkával létrehozta Magyarország első, örökké termő paradicsomos vállalkozását. Jobb világot épít azzal is, hogy új projektjével a meddő párok gyermekvállalását segíti.

DOBSZAY JÁNOS

vezető szerkesztő