RTL: Akár 750 ezres prémiumot is kaphattak év végén a katonák

A rendvédelmisek nem kaptak prémiumot a Belügyminisztériumtól a szakszervezetek szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
RTL: Akár 750 ezres prémiumot is kaphattak év végén a katonák

2023 végén kategóriától függően 400, vagy 750 ezer forintos teljesítményjuttatást kaptak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – derült ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) az rtl.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszából. A lap viszont azt írja: mindeközben a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó rendvédelmi dolgozóknak, például a rendőröknek, vagy a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak a szakszervezetek szerint nem jutott semmi.

A HM tájékoztatása szerint bruttó 750 ezer forintos prémiumot az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű, hazai rendezésű nemzetközi gyakorlaton részt vevő állomány kapott, a többieknek pedig 400 ezer forint jutott. A pénzt, amelyből a prémiumot fizették, a minisztérium saját költségvetésében különítették el, vagyis pluszforrást nem igényelt ezek kifizetése. Arra a kérdésre viszont a minisztérium nem válaszolt, hogy összesen hány ember kapott prémiumot, illetve mekkora kiadást jelentett ezek kifizetése összesen.

Az, hogy ezekre a kérdésekre nem válaszolt a honvédelmi tárca, érthető: ezekből ugyanis kiszámítható lenne, hogy hány konkrétan hadra fogható embere van a Magyar Honvédségnek, ez viszont titkos adat.

Arról, hogy mindeközben a rendőri fizetések hogy alakulnak, legutóbb pénteken írtunk bővebben:

 

Tízezernél is többen maradhattak ki a rendvédelmisek béremeléséből

A rendvédelmi igazgatási jogviszonyban dolgozóknak valahogy évek óta nem jut a fizetésemelésekből a szakszervezetek szerint, pedig egyrészt nélkülözhetetlenek a mindennapokban, másrészt egy irodában ülnek a náluk többet kereső, de ugyanazt a munkát végző hivatásosokkal.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.