„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Azt mondja, ez ideiglenes intézkedés.
Beteg ellátatlanul nem marad, hiszen csak ideiglenes intézkedésről van szó - nyilatkozott Takács Péter egészségügyi államtitkár a Népszavának azután, hogy hétfőn kiderült, újabb kórházakban állítottak le bizonyos kezeléseket.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ hétvégi határozatai összesen tizenöt kórházat érintenek, köztük három nagyobb fővárosi intézményt: a Szent Margit Kórházat, a Szent János Kórházat, és az Észak-pesti Centrumkórház-Honvédkórházat, Takács szerint azonban Budapesten nem nagyon okozhat gondot, ha valakinek egy másik kerületben lévő ellátóig kell utaznia.
A határozatok szerint február másodikáig a Honvédkórház helyett a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjában végzik majd a 16 éven aluliak szájsebészeti altatásos műtétjeit, a János kórházból a végtagtraumával érkező és az ittas betegeket irányítják máshova, valamint a gasztroenteorológiai ellátás is szünetel - akárcsak a Margit-kórházban.
Takács nem aggódik, szerinte “általában az aktív fekvőbeteg osztályok 60-65 százalékos kihasználtsággal működnek, a helyettesítésre kijelölt intézmények pedig fogadják a betegeket”. Van olyan eset, ahol 130 kilométert kell utazni a helyettesítő intézményhez, aki például Egerben menne szemészetre, azt az év végéig a debreceni kórházban látják majd el. Az államtitkár azonban ebben sem talál problémát, szerinte ugyanis a szemészeti kórházi ellátás éppen az a terület, amit nem kell minden megyében biztosítani. Elmondása szerint ezeknek a betegeknek a 80-90 százalékát egynapos sebészeteken látják el, a többiek ellátása pedig tervezhető.
Az államtitkár itt megemlítette azt is, hogy a kormány emelte az utazási költségtérítés összegén, így azt sem éri szerinte anyagi kár, akinek távolabbra kell mennie.
Országszerte sok kórházban leállt egy sor kezelés
A legkülönfélébb ellátási formák állnak le: van, ahol a gasztroenterológia, van, ahol a szemészet nem lesz. Olyan intézmény is akad, ahonnan 130 kilométert kell utazni az ellátásért.
Takács Péter magyarázata szerint egyes kórházi osztályok “kapacitás-csökkenését” az év végi, éveleji szabadságok okozzák és nincs köze a munkaerő-közvetítés, kölcsönzés megszüntetéséhez. Az ezzel foglalkozó cégekről Takács azt is mondta, “szürke gazdasági zónában működnek”, az eddig általuk foglalkoztatott szakdolgozók pedig majd bejönnek a rendszerbe.
Ezzel szemben Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a hvg360-nak adott interjúban arról beszélt, a közreműködői szerződések kivezetése miatt kellett akár akut ellátást nyújtó osztályoknak is bezárniuk. Elmondta azt is, a MOK és a Kórházszövetség is előre jelezte, gond lesz. Annyi választ kaptak, hogy indokolt esetben egyénileg lehet szerződéseket kötni.
Álmos Péter orvosi kamarai elnök: Aggasztó jelenség, de úgy tűnik, az fog jól járni, aki spórol a magánellátásra
Fokozatosan vonul ki az állam az egészségügy területéről, és közben a kormányzati lépésekből kirajzolódik, hogy az ellátásban a magánellátóknak nemcsak kiegészítő, hanem nagyon is fontos szerepük lesz - mondta a hvg360-nak adott interjúban Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Egyetért Orbán Viktorral abban, hogy az egészségügyi rendszer katyvasz, a kormány irányai viszont nem egyértelműek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.