Nyílt utcán késelt meg egy nőt egy 59 éves férfi Székesfehérváron

Az elkövető később magát is megsebesítette.

  • MTI MTI
Nyílt utcán késelt meg egy nőt egy 59 éves férfi Székesfehérváron

Előzetes szóváltást követően megszúrt egy nőt egy 59 éves férfi Székesfehérváron az utcán, életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt kihallgatták és kezdeményezik letartóztatását, közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.

A közlemény szerint a bűncselekmény egy Pilinszky János téri lépcsőház bejáratánál történt. A rendőrök a közelben fogták el a feltételezett elkövetőt, aki addigra már saját magát is megsebesítette a késsel.

A mentőszolgálat munkatársai a sértettet és az elkövetőt is kórházba vitték.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.