„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Momentum politikusát első fokon felmentették a füstgyertyás ügyben.
Egyévi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték másodfokon Fekete-Győr Andrást – írja az Index. A momentumos politikus másodrendű vádlott a füstgyertyás ügyben, amelyben párttársa, az elsőrendű vádlott, Szarvas Koppány Bendegúz már az elsőfokú eljárásban hasonló ítéletet kapott.
A másodfokon született ítélet szerint mind Fekete-Győr, mind Szarvas bűnös hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, miután a 2018 decemberében kirobbant tüntetéssorozat idején több esetben is füstöt eregető pirotechnikai eszközöket dobtak a rendőrök felé.
Fekete-Győr Andrást az öt évig húzódó elsőfokú eljárásban még felmentették. Most, az elítélését követően fellebbezéssel élt, így az ő esetében mindenképp az ítélőtáblán folytatódik az ügy. A vád képviselői gondolkodási időt kértek, és így tett Szarvas Koppány Bendegúz is.
Cikkünk megjelenése után érkezett a Momentum korábbi elnökének reakciója az ítéletre: "Pedofilok segítőjét szabadon engedik, miközben családapákat börtönbe küldene a rezsim" - írja Facebook-posztban. Hozzátette, 2023 májusában a bíróság első fokon már kimondta, hogy nem követett el bűncselekményt, a másodfokú bíróság pedig megerősítette, hogy nem történt hivatalos személy elleni erőszak.
Fekete-Győr úgy érzi, "a Polt Péter uralta ügyészség" aljas támadásba lendült és "a rogáni propaganda mindenkit besározó módszerével azt a cinikus vádat találták ki", hogy a politikus viselkedése másokat bátoríthatott arra, hogy erőszakoskodjanak. A korábbi momentumos pártelnök szerint ennek oka az, hogy az Orbán-rezsim próbálja elterelni a figyelmet a köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelembotrányról, de "a modern hazafiakat nem fogják megfélemlíteni, és soha, de soha nem fogják elhallgattatni".
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.