Rétvári szerint 2010 előtt is voltak pedofilok, de nem kerültek börtönbe

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a szigorúbb jogszabályok a korábbiakkal ellentétben nem a bűncselekményt elkövető, hanem az áldozat pártját fogják.

  • hvg.hu hvg.hu
Rétvári szerint 2010 előtt is voltak pedofilok, de nem kerültek börtönbe

Egyértelműen a szigorúbb büntetőjogi szabályoknak és a hatékonyabb gyermekvédelmi rendszernek köszönhető, hogy több száz pedofil bűnelkövetőt sikerült rács mögé küldeni – dicsekedett Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint ezek az emberek korábban is pedofilok voltak, de a 2010 előtti jogszabályok nem tették lehetővé, hogy börtönbe kerüljenek. Akkor összesen 81 embert sikerült börtönbe juttatni, most már 663-an ülnek pedofil-bűncselekmény miatt a börtönökben – tette hozzá.

Rétvári szerint a 2010 után bevezetett szigorúbb jogszabályok a korábbiakkal ellentétben nem a bűncselekményt elkövető, hanem az áldozat pártját fogják.

Az interjú apropója az volt, hogy Rétvári csütörtök este bejelentette, hogy a gyermekvédelmi intézményvezetők és helyetteseik kinevezésének és foglalkoztatásának feltétele egy szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálat lesz. Késő este már a kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.

Eszerint gyermekotthont működtető intézmény vezetőjévé, gyermekotthon vezetőjévé, nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjévé, nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjévé, valamint javítóintézet igazgatójává és otthonvezetőjévé az a személy nevezhető ki, aki hozzájárul a pszichológiai alkalmassági vizsgálat elvégzéséhez és az ehhez szükséges személyes adatainak a kezeléséhez, és a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton alkalmas minősítést kap. Mindez a jelenleg hivatalban lévő vezetőkre is kiterjedhet.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.