Napos időnk lesz, de két megyére figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt

A hőmérők akár 19 fokig is felszökhetnek.

Napos időnk lesz, de két megyére figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt

Kedden változó mennyiségű gomolyfelhőzet mellett többórás napsütésben bízhatunk. Helyenként fordulhat elő zápor, illetve egy-egy zivatar – írja a HungaroMet, amely két megyére (Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves) adott ki egyes fokozatú, citromsárga figyelmeztetést zivatarok veszélye miatt.

A záporokra, zivatarokra a legnagyobb esély elsősorban az Északi-középhegységben van, másodsorban pedig az Alpokalján és a délnyugati, déli tájakon. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű, a délkeleti, keleti határnál lesz a legmelegebb. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint kedden hidegfronti hatás várható, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, keringési- és görcsös panaszok jelentkezhetnek, valamint ingadozhat a vérnyomás is.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. A hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok. A napos időszakok ugyanakkor jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.