Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A megfigyelt újságírók hiába fordultak a hatósághoz, az mindent rendben talált, de a bíróság most kimondta, hogy alapjogsértő módon jártak el.
A Fővárosi Törvényszék első fokon két perben is úgy ítélt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) alapjogsértő módon vizsgálta, hogy sérültek-e a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Pegasusszal megtámadott ügyfeleinek jogai, ezért új eljárások lefolytatását rendelte el a bíróság – olvasható a TASZ csütörtökig közleményében.
A jogvédő szervezet szerint az ítéletek alátámasztják a TASZ álláspontját, mégpedig azt, hogy az adatvédelmi hatóság nem látta el a feladatát, és nem védte meg az állampolgárokat a Pegasus-ügyben. Habár az ítélet jogerős, a NAIH annak felülvizsgálatát kérte a Kúriától.
A TASZ Pegasusszal megfigyelt ügyfelei – Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid – aki a megfigyelés időpontjában a HVG újságírója volt – és Németh Dániel újságírók, valamint Patócs Ilona ügyvéd – azért fordultak a NAIH-hoz, hogy tárja fel az őket ért jogsértéseket. A TASZ megjegyzi, hogy erre nem került sor, a NAIH a vizsgálata során mindent rendben talált, a határozata jelentős részét pedig titkosította, „vagyis hiába kérték, nem biztosított védelmet azoknak az embereknek, akiket valószínűsíthetően visszaélésszerűen figyeltek meg a Pegasus szoftverrel” – fogalmaz a TASZ a közleményében.
A TASZ arról is ír, hogy a NAIH nem reflektált arra sem, hogy az érintettek – újságíróként és ügyvédként – különösen szenzitív adatokat kezelnek a munkájuk során. A hatóság 2051-ig titkosította a határozatok érdemi információkat tartalmazó részeit, ezzel a TASZ szerint hosszú időre akadályt gördítettek a jogérvényesítés elé, és kizárólag a megfigyelések elrendelőinek, nem a megfigyelteknek az érdekeit szolgálva.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.