Egymásnak esett a Fidesz és a KDNP Dunaújvárosban, mert egy volt szocialistát indítanak polgármesterjelöltnek
A helyi KDNP nem tudja támogatni Magyar András jelölését.
hvg.hu
Bomlik a Fidesz és a KDNP egysége Dunaújvárosban, ahol a kormánypártok Magyar Andrást indítják el polgármesterjelöltnek, aki 2022-ig az MSZP dunaújvárosi elnöke volt:
Az MSZP-s pártvezetői posztjáról azért kellett lemondania, mert pár éve „lehülyegyerekezte” az ellenzéki összefogás jelöltjét, a jobbikos Kálló Gergelyt.
A Dunaujvaros.combirtokába került levélben a helyi KDNP elnöke világosan kimondta: ők nem kérnek a szocialista ejtőernyősből. Kis Péter ebben azt írja: „Magyar András jelölését a KDNP Alapszervezet, Dunaújváros, magam és a tagjaink nevében nem tudom, nem tudjuk támogatni”.
A lap úgy tudja, Mészáros Lajos országgyűlési képviselő és Molnár Krisztián választókerületi elnök szűk körben döntötték el a volt MSZP-elnök jelölését, még a KDNP-t sem vonták be az egyeztetésbe.
Kis Péter levelében ráadásul azt is írta, a döntéseket nem helyben, hanem a Fidesz budapesti központjában hozzák meg, amit megválasztása esetén Magyar Andrásnak is végre kellene hajtania:
„El nem tudom képzelni azt a városvezetést, amiben egy baloldali beállítottságú, baloldali szavazókat megszólító polgármester a Fidesz országos választmányától kapott instrukciók alapján vezeti Dunaújvárost” – fogalmazott.
A lap úgy tudja, hogy Lőrinczi Konrád, a Fidesz egyetlen egyéni mandátumot szerzett képviselője nem volt hajlandó Magyar András csapatában elindulni, és faképnél hagyta párttársait.
A dunaújvárosi szervezetben már korábban is voltak belső feszültségek. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a bizottsági pozíciókon összeveszve Gombos István korábbi alpolgármester kilépett a Fidesz-frakcióból – emlékeztettek.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.