Leváltják Bunford Zsoltot, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, aki 2022-ben az Információs Hivatal főigazgatói székéből került a Külgazdasági és Külügyminisztériumba – derült ki a szerda késő esti Magyar Közlönyből. Egy hatéves diplomáciai kiküldetést leszámítva a bécsi ENSZ-képviseleten, 24 éves korától egész életét a hírszerzés szervezetében töltötte. (Bár lehet, hogy azt a hat évet is.) Az Origo azt írja, hogy Bunford Bíró Marcell, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának munkáját fogja segíteni.
Utódja jövő hétfőtől Balajthy Henrietta, aki 2015 óta dolgozik a tárcánál, eddig Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár kabinetfőnöke volt. Szakdolgozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen 2013-ban Magyar–orosz kapcsolatok 2002–2010 között címmel írta.
Külügyi hír az is, hogy Martonyi János Széchenyi-díjas volt külügyminisztert 80. születésnapja alkalmából a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára, „a jelenkori magyar külpolitika irányainak meghatározásában játszott korszakos tevékenysége, több évtizedes példaadó és kimagasló diplomáciai munkája és teljesítménye, a sajátos magyar külügyi gondolkodásra gyakorolt jelentős hatása, kiemelkedő jogtudósi és egyetemi oktatói szakmai pályafutása, valamint külügyminiszterként Magyarország érdekeinek hathatós védelme és érvényesítése terén tett elévülhetetlen érdemei elismeréseként”.
A tárcát 1998 és 2002, majd 2010 és 2014 között vezette, korábban államtitkár, privatizációs kormánybiztos, illetve 1990–1991-ben az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának alelnöke volt. Tagja lett Nováék Katalin volt köztársasági elnök rövid életű tanácsadó testületének is.
Tudósok, gazdasági szakemberek, sportolók, és korábbi Fidesz-kormányok miniszterei is ott vannak abban a testületben, akikkel a magyarok problémáit és a rájuk váró kihívásokat vitatta meg Novák Katalin köztársasági elnök.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.