Rosszul értelmezték a túlórák kifizetését, három tanár már győzött a Szombathelyi Tankerületi Központ ellen
Összesen 147 pedagógus perelt, de most csak egy ügyben született jogerős ítélet.
hvg.hu
2023-ban több Vas megyei pedagógus fordult munkaügyi bírósághoz, mert a tankerület szerint a négy napon belül elrendelt helyettesítések beleférnek a „normál” munkaidőbe, ők viszont úgy gondolták, azok rendkívüli munkavégzésnek számítanak, amit pluszban ki kell fizetni.
Ugyan első fokon a munkaügyi bíróság a tanárok javára döntött, a Szombathelyi Tankerületi Központ fellebbezett, a Győri Ítélőtábla viszont most helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Mint a Szabad Európaírja, a Szombathelyi Tankerületi Központnak ki kell fizetnie három Vas megyei pedagógusnak a 96 órán belül elrendelt helyettesítések óradíját három évre visszamenőleg, a 2020. szeptember és 2023. január 31. közötti időszakra, illetve ehhez jön még a 240 ezres perköltség, ami most másodfokon megnőtt húszezer forinttal.
És a pereknek ezzel nincs végük, rajtuk kívül 144 tanár összesen még 48 munkaügyi pert indított a Szombathelyi Tankerülettel szemben. Bár ezeket a pereket jelenleg szüneteltetik, a mostani jogerős ítélet után talán ez megváltozik majd.
Megnyerte a tankerület ellen a ki nem fizetett túlórapénz miatt indított perét egy jáki tanár. Most 178 ezer forintot kell kicsengessen neki a Szombathelyi Tankerületi Központ. Több ezren járhatnak hasonló cipőben.
A Szabad Európa szerint az ország keleti részében is több tucat per indult, és már meg is születtek az elsőfokú ítéletek, ráadásul jóval magasabb ügyvédi költségekkel.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.