Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sok nő nem is fordul bírósághoz, vagy csak akkor, amikor már nagyon súlyos a helyzet.
Évről évre emelkedik a megelőző távoltartásra vonatkozó kérelmek száma, ám a bíróságok csak az esetek nagyjából felében rendelik el azt – írja a 444.hu, amely közérdekű adatigényléssel fordult az Országos Bírósági Hivatalhoz.
A szervezet tájékoztatása szerint
Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza a számokra reagálva elmondta, nem tartja reálisnak, hogy csak ennyi esetben legyen indokolt a megelőző távoltartás. Az, hogy ezt csak az esetek felében adja meg a bíróság, nem azt jelenti, hogy ennyi a megalapozott eset, a többi pedig alaptalan, hanem azt, hogy a bíróságok felkészületlenek.
Hozzátette: a számokból az is látszik, hogy az emberek egyre jogtudatosabbak, de a tapasztatok azt mutatják, hogy sokkal több nő szorulna megelőző távoltartásra, és vannak, akik már csak akkor fordulnak bírósághoz, amikor súlyos a helyzet.
A szakember szerint a megelőző távoltartás nemcsak azért fontos a bántalmazottaknak, hogy biztonságban érezzék magukat. „Egy bántalmazó kapcsolatban rendkívül fontos – és akár életmentő is lehet – az állami szervek üzenete, hogy az áldozatnak hisznek, nem a bántalmazónak, és megvédik a nőket erőszakos magatartású családtagjukkal szemben. Ha a bántalmazók nem kapnak ilyen visszajelzést, úgy érzik, bármit megtehetnek, és teljesen igazuk is van.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.