Kocsis Máté államilag hallgattatna el bizonyos kommentelőket
Kocsis Máté szerint a kommentelés Szlovákiában annyira elfajult, hogy a történtekig vezetett. Magyarországon ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő, ezért törvényjavaslatot sürget a kommentelők ellen.
hvg.hu
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a szlovák miniszterelnök elleni merénylet másnapján az InfoRádió stúdiójában arról beszélt, hogy tenni kell valamit a gyűlöletkeltés ellen.
Hangsúlyozta, hogy a törvény erejénél fogva kell fellépni az emberi méltóságot sértő és életellenes kommentek ellen.
Példaként a cseh szabályozásra utalt, szerinte az ugyanis tartalmazza, hogy bűncselekményt követ el, aki bűncselekmény elkövetését helyesli az interneten.
„A jogalkotásnak a következő időszakban el kell azon gondolkodnia, hogy ezt a véres kommentszekciót miként lehet egy kicsit kordában tartani. Ez olyan fokon elfajult, hogy Szlovákiában most a történtekig vezetett. Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő” – mondta Kocsis.
Kocsis továbbmegy: „Személyesen is okolok nagyon sok magyarországi, baloldali médiumot is, akik egyébként mesterfokon űzik a gyűlöletkeltést, az indulatkeltést, az elfogult közléseket, a mások megbélyegzését. Ideértve a Telexet, a HVG-t, a 444-et. És még hosszan sorolhatnám” – mondta a frakcióvezető.
Szerinte a médiumoknak felelősséget kell vállalniuk, hogy jogsértő kommentek ne jelenhessenek meg a felületeiken, ami ellen az Emberi Jogok Európai Bírósága, és az Alkotmánybíróság egy 2014-es döntésében is fellép, és emlékeztetett arra, hogy kommenteléssel most is meg lehet valósítani a közösség tagja elleni uszítás bűntettét.
Kocsis szerint azonban az internetes hangnem, ahogy az emberek egymáshoz viszonyulnak, elért arra a kritikus pontra, ahol az államnak be kell avatkoznia. Ezért azt reméli, hogy minél előbb beterjesztik az erről szóló javaslatot.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.