Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Kedd reggel, 78 éves korában elhunyt kollégánk, Lindner András.
Élete, neve szétszálazhatatlanul fonódik össze a HVG-vel, a lap évtizedeken át legnépszerűbb rovatával, a Portréval. Társszerzőjével, Horváth Zoltánnal ezernél több „arctéri jelentést” készítettek, amíg 2008 nyarán át nem adták utódaiknak a stafétabotot.
Lindner András
HVG
András utánozhatatlanul értett riportalanyai szóra bírásához, alighanem azért, mert kiapadhatatlan, mindig őszinte kíváncsisággal kérdezett. Munkabírásánál talán csak szakmai alázata volt nagyobb: hétről hétre ő kelt birokra a nyilatkozóval, s ráhárult a csipkelődő riposztokban sem szűkölködő, egyoldalasra tömörített kérdezz-felelek-szöveg elfogadtatása. Mindössze egyetlen alkalommal fordult elő, hogy ez nem sikerült: sajtótörténeti és HVG-s kuriózum, hogy az 1990. június 9-ei számunkból kényszerűen kimaradt a Szabad György-portré. Attól kezdve András nem nyugodott, amíg nem volt a fiókjában legalább egy tartalék.
Az 1993-ban indult rovatban, a Szellemben – ha írásai mögé rejtőzve is – immár jobban feltárhatta magát, de legalábbis a hobbijait, s ha úgy tetszik, a félelmeit is. Ez utóbbiak gyakorta ihlették orvosi témájú írásait. Az egykori kórusénekes és vájt fülű komolyzene-rajongó cikkek garmadájában kamatoztatta ez irányú tudását. A sakk szeretetét pedig családi örökségként kapta nemzetközi mesterként jegyzett apjától, s remek stratégaként „csempészte be” a rovat népszerű cikkei közé.
