Mihelik Magdolna 2010 óta Nyergesújfalu fideszes polgármestere. Most négyen is indulnak a posztért, köztük a jelenlegi polgármester is, csakhogy most függetlenként méretteti meg magát.
Mihelik Magdolna azonban úgy lett független induló, hogy közben a város fideszes alapszervezetét vezeti – írta meg a 444.hu.
Döbrentey Dánielt, a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának vezetője azonban a lapnak elmondta, hogy nem sért törvényt egy párttag azzal, még ha egy egész alapszervezetet is vezet, hogy függetlenként indul egy választáson.
Azaz, akár Orbán Viktor is elindulhatna függetlenként.
„Jogi értelemben a függetlenség nem jelenti azt, hogy az illető nem lehet tagja egy pártnak, csak azt, hogy nincs mögötte jelölőszervezet – mondta Döbrentey”.
Kedd délutántól viszont már úgy is hivatkozhat magára a kampányban, mint pártoktól független jelölt, miután hirtelen lemondott nyergesújfalui Fidesz alapszervezet vezetéséről, valamint fideszes párttagságáról is.
Mihelik február 25-én jelezte, hogy ezúttal függetlenként akarja megmérettetni magát. Az akkori döntésében a kegyelmi ügy is közrejátszott, lelkiismereti okokból is inkább a függetlenség mellett döntött, és a botrány elkerülése végett inkább kilépett a pártból is – írja a lap.
Nyitóképünk illusztráció.
https://hvg.hu/itthon/20240604_zavecz-tisza-part-mar-27-szazalekon-all-az-ep-valasztasok-elott-a-biztos-szavazoknal-de-a-fidesz-folenyesen-vezet
Önkormányzati választások
A főpolgármester-választás nem lefutott meccs még Vitézy Dávid és Karácsony Gergely között - utóbbi 324 vokssal nyert ugyan, de újraszámolás és fellebbezés miatt ez nem végleges. Győrben, ahol a Fidesz veszített, szintén újraszámolják a voksokat. A kormánypártok eggyel több megyei jogú várost irányíthatnak ugyan, mint eddig, de volt több olyan település is, amit évtizedek után veszítettek el.