Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A párt vasárnap tart tisztújítást.
Az öt elnökségi tagból hárman nem indulnak újra pozíciójukért a Momentum vasárnapi tisztújításán – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, Soproni Tamás, Hajnal Miklós és Orosz Anna is távozik a párt vezetéséből, Bedő Dávid és Cseh Katalin azonban újraindul majd.
A párt 3,7 százalékot szerzett a június 9-én rendezett EP-választáson, vagyis jócskán az ötszázalékos bejutási küszöb alatt maradt, így két képviselőjük (Donáth Anna és Cseh Katalin) kiesett a testületből. A vereség után Donáth Anna pártelnök bejelentette, hogy lemond posztjáról, amelyre azonnal be is jelentkezett korábbi elődje, Fekete-Győr András.
Szintén megméretteti magát Tompos Márton eddigi alelnök és parlamenti frakcióvezető-helyettes, aki a Népszavának úgy fogalmazott, a távozók közül többekkel is szívesen dolgozna, de „szükségesnek tartja a vérfrissítést”. Több ismert politikus is Fekete-Győrt támogatja a lap információi szerint, Cseh Katalint, Gelencsér Ferencet és Kerpel-Fronius Gábort is említik, Soproni Tamás pedig úgy fogalmazott, ő mindenkinek szurkol.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.