„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A költségvetési csalással megvádolt volt fideszes képviselő szerint fennáll annak a veszélye, hogy elteszik láb alól.
Videóinterjút adott a Népszavának Simonka György, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője, aki azt állítja, hogy vádalkut ajánlott neki az ügyészség: amennyiben beszél a pártjában zajló visszaélésekről, akkor nem lesz belőle vádlott. Ő azonban nemet mondott.
A Békés vármegyei Pusztaottlaka megválasztott polgármestere ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy, 1,4 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emeltek vádat. Simonka továbbra is ártatlannak tartja magát és biztos benne, hogy nem fogják elítélni, mivel a bíróságokra nem ér el a Fidesz keze. Azt ugyanakkor ő el tudja képzelni, hogy az ügyészséget a Fidesz befolyásolni tudja.
A polgármester egyértelműen igennel válaszolt arra a kérdésre, fennáll-e annak a veszélye, hogy elteszik el láb alól. Hozzátette, hogy „nem ma jött le a falvédőről”, így tudja, mi a tétje annak, ha beszélni kezd.
Simonka a Fidesz értékrendjével továbbra is egyetért, bár rengeteg olyan dolog is történik, amivel nem. „Nekem nem szimpatikus Magyar Péter, de amit mond, az igaz, azt alá lehet támasztani” – mondta. Beszélt arról is, hogy újra parlamenti képviselő akar lenni. Szerinte 2026-ban a Tisza Párt és a Fidesz között ki-ki meccsen fog eldőlni a parlamenti választás. Neki mindegy, hogy melyikük győz, segíteni azt a pártot fogja, amelyik a legtöbbet adja Dél-Békésnek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.