Újabb kórházban viziteltek Magyar Péterék, csakhogy beszorultak a liftbe
A mosdóban nem működik a csap, nincs fertőtlenítőszer, “viszont átható vizeletszag van, ahogy a liftben is” – írta Magyar Péter a szolnoki kórházból.
HVG
“Kulja András képviselőtársammal beszorultunk a liftbe a Szolnoki Hetényi Géza Kórházban” – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A politikus – aki egész héten kórházakban vizitelt – azt írta, hogy a kórház főépületének négy liftje közül kettő több mint egy hónapja nem működik, “a másik kettő pedig így…”.
Magyar Péter szerint a kórház vezetése hiába jelzi folyamatosan a problémát a fenntartásért felelős Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóságnak (azaz a Pénzügyminisztériumnak), de a 24 órás javítási határidőt nem sikerül tartani.
A Tisza elnöke arról is beszámolt, hogy a kórház főépületének aulájában lévő akadálymentesített mosdó szintén több hete nem használható, a normál mellékhelyiségben pedig nem működik a csap, nincs fertőtlenítőszer, “viszont átható vizeletszag van, ahogy a liftben is”.
A kórház uniós forrásokból felújított szárnyaiban európai körülmények várják a betegeket, hívta fel a figyelmet Magyar, ugyanakkor több osztály egyáltalán nem, vagy csak részlegesen üzemel az ápolók vagy szakorvosok hiánya miatt.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.