Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, amiért nem akarja elvenni a diákoktól a telefonokat
Azonnali hatállyal.
hvg.hu
„Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját” – olvasható a tárca közleményében, amelyben tudatják, hogy felmentik Mészáros Csabát, a gimnázium igazgatóját.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a budapesti Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete az intézmény honlapján tájékoztatta a szülőket és a tanulókat arról, hogy a digitális eszközöket nem fogják elvenni a tanítás előtt a diákoktól. “Iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel” – írták.
A tantestület célja nem a tiltás, de a tanulóknak tartaniuk kell magukat a házirendben foglaltakhoz.
Augusztus 8-án jelent meg a rendelet az okoseszközök használatának iskolai korlátozásáról Magyarországhoz, és hazánkhoz hasonlóan nemrég Romániában is hasonló korlátozásról született döntés.
Hogyan indult az iráni nukleáris program? Hogy vélekedtek az ország legfőbb vallási vezetői az atombombáról? És legfőképpen, milyen valós kockázata lehet egy iráni atomfegyvernek?