Orbán Viktor: Most már az árvíz vége felé járunk
Budapesten keddtől takarítanak a Duna tetőzése után, de az országban még nem ért véget az árvízveszély.
Az árhullám várhatóan szerdán hagyja el az országot.
A „2013-asnál kisebb, de nagyon nagy árvíz” lassan Bajára ér – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a köztévén.
Baján most 919 centiméteres a vízállás, és 923 centiméter körül várják a tetőzést. Kedden Mohácsnál tetőzik a Duna, majd az árhullám elhagyja az országot.
Siklós Gabriella elmondta, hogy a Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben.
Budapesten keddtől takarítanak a Duna tetőzése után, de az országban még nem ért véget az árvízveszély.
Hangsúlyozta, az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, de még mindig figyelni kell a teljes magyarországi szakaszt, hiszen buzgárok, fakadó vizek, csurgások és szivárgások bárhol előfordulhatnak. Hozzátette: az árhullám levonulása lassúnak számít, hiszen míg egy átlagos nagyságú árhullám 8-9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás már 11. napja tart.
Siklós Gabriella felhívta a figyelmet, hogy azokat a homokzsákokat, amelyek akár csak víz közelében voltak, nem szabad elmozdítani, továbbá azt kérte, hogy senki ne menjen az átázott töltésekre, mert az szivárgást idézhet elő.
Az árvízvédelmi készültség minden mozzanatáról beszámolunk, kövesse az eseményeket a hvg.hu-n!