szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Év végén vagy a jövő év elején megtörténhet az „első betonöntés”.

Az Országos Atomenergia Hivatal szeptemberben elindította a Paks II. Zrt. frissített előzetes biztonsági jelentése felülvizsgálatának lezárási eljárását – írta a Népszava. A lap szerint 120 napon belül kell dönteni erről.

Szakértők szerint mindez azt jelenti, hogy év végén vagy a jövő év elején hatósági pecsét kerülhet a nukleáris blokkok tényleges kivitelezésének megkezdésére is. Az engedély alapvetően az atomerőmű-építkezések nemzetközi szabványok szerinti indulásának számító „első betonöntést” teszi lehetővé.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az építkezés már év végén megkezdődhet, de a lapnak nyilatkozó források szerint ez inkább a jövő év elején várható.

Az első blokk átadását eredetileg tavalyra ígérték, a költségeket pedig 12,5 milliárd euróra – mai
áron, kamatok nélkül, 5 ezer milliárd forintra – becsülték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!