Tarlós megvédte Karácsonyt, nonszensznek nevezte, ami most zajlik Budapesten
„Nonszensz, hogy a főpolgármester egyetlen helyettesét se jelölhesse ki, miközben az a javaslat, hogy a nyakára ültessék az ellenfelét” – vélekedett Tarlós.
hvg.hu
Tarlós István évek óta először hívta fel telefonon Karácsony Gergelyt, és azt mondta neki, hogy a jelenlegi közgyűlési helyzetben tartson ki. „Kicsit meglepett a hívása, hiszen évek óta nem beszéltünk, de azt mondta nekem a telefonban, hogy Gergely, tartsál ki, igazad van. A főpolgármesternek meg kell tudnia választani a közvetlen kollégáit, és a főpolgármester azért van közvetlenül megválasztva sok százezer budapesti által, mert egy komoly politikai felelősséget visel, és a felelősséghez bizony lehetőségek is kell, hogy társuljanak. Tehát a főpolgármesternek nem véletlenül vannak erős jogosítványai, hiszen erős felhatalmazása van” – mondta Karácsony az ATV-nek.
A csatorna megkereste Tarlóst is, aki elmondta, hogy méltatlan lenne, ha elvennék a főpolgármestertől azt a jogot, hogy az önkormányzati cégek élére ő nevezhessen ki vezetőket. „A BKK és a BKV vezérigazgatóját nevezte ki a főpolgármester javaslatára a Közgyűlés. A cégvezetőket általában én neveztem ki, illetve mentettem fel. Méltatlan lenne a főpolgármestertől elvenni ezt a jogosítványt” – fogalmazott.
Ami a főpolgármester-helyettes személyét illető vitát illeti, azt mondta, „nonszensz, hogy a főpolgármester egyetlen helyettesét se jelölhesse ki, miközben az a javaslat, hogy a nyakára ültessék az ellenfelét”. Tarlós szerint Karácsonynak teljesen igaza van abban, hogy joga van kijelölni a helyettesét.
„E kérdésben az igazság azt kívánja, hogy megvédjem Karácsonyt. Ma ő Budapest legitim főpolgármestere” – tette hozzá Tarlós.
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülését október negyedikén tartották, ahol nem sikerült megállapodni arról, hogy ki legyen Karácsony helyettese, így nem választottak senkit a pozícióra, ahogyan új szmsz-t sem sikerült elfogadni.
A mozgalmas alakuló ülésről szóló tudósításunkat itt olvashatja vissza:
Jelentősen megnyirbálná a Tisza, az LMP és a Fidesz Karácsony Gergely jogköreit. A főpolgármester nem akart engedni nekik, de a Fővárosi Közgyűlés alakulóülésén azonnal kisebbségbe került, kénytelen volt meghajolni Vitézy Dávidék előtt. Vitézy előterjesztését megszavazta Magyar Péter pártja és a Fidesz is. Kacskovics Mihály Béla és Iványi Blanka közvetítése a Fővárosi Közgyűlés alakulóüléséről.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.