Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem igazán emlékszik a részletekre, de őszinte beismerő vallomást tett.
Egy biciklis a piros jelzés ellenére tekert át a síneken Sződligetnél, még intett is a közeledő vonatnak. A néhány nappal ezelőtti jelenetet térfigyelő kamera vette fel, ezt a rendőrök most hozták nyilvánosságra. A férfi később azt mondta a rendőröknek, hogy részeg volt, és arra sem emlékezett, hogy még a sorompót is letörte.
Ahogy hazaért, felhívta egy barátja, hogy valaki letörte a sorompót a vasúti átkelőnél, ekkor eszmélt rá, hogy ő lehetett az. Visszajött a sínekhez, megvárta a rendőröket, beismerő vallomást tett és engedelmesen elment a kórházba vérvételre. Eljárás indult ellene és a sorompót is ki kell majd fizetnie. Idén már több mint 60 baleset történt vasúti átkelőknél, a korábbi évek átlagánál lényegesen több.
Az RTL Híradó riportja:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.