Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A tagállami vezetők először itt fognak tudni személyesen tárgyalni az amerikai választás eredményéről és annak lehetséges következményeiről.
November hetedikén és nyolcadikán tartják Magyarországon, Budapesten az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját – ez konkrétan egy EU-csúcsot jelent. A VSquare oknyomozó portál friss hírlevele szerint az európai kormányok tisztségviselőinek a napokban kellett véglegesíteniük regisztrációikat az eseményre, ezzel pedig kisebb meglepetést is okoztak:
annak ellenére, hogy a korábbi, Magyarországon rendezett, a magyar uniós elnökséghez kapcsolódó rendezvényeket bojkottálták, erre el fognak jönni.
A Vsquare szerkesztője, Panyi Szabolcs szerint csupán néhány skandináv ország, esetleg a balti államok bojkottálhatják a budapesti eseményeket, szerinte a svédeknek például sikerült megbocsátaniuk azt diplomáciai szinten, hogy Magyarország bő egy évig mintegy blokkolta az ország NATO-csatlakozását. A lap szerint még a lengyel kormánytól is lesz delegált Budapesten.
A portál azt írja, azért döntöttek a magyarországi utazás mellett az uniós tagállamok vezetői, mert a találkozó napirendi pontjai ezt szükségessé teszi: Ukrajnáról, a Nyugat-Balkán uniós integrációjáról, valamint Grúziáról is szó lesz, ezek a témák pedig fontosabbak, mint az, hogy ki mennyire utálja Orbán Viktort.
De van még egy ok is: ez lesz az első alkalom az uniós vezetők számára, hogy megvitassák az amerikai elnökválasztás eredményét, hiszen azt november ötödikén rendezik meg. Itt lehet szó először hivatalosan arról is, hogy hogyan készüljön fel az unió egy Trump-, vagy egy Harris-elnökségre.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.