Százmillió dollárral szállt be Magyarország a Türk Befektetési Alapba

A pénz felett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendelkezhet.

Százmillió dollárral szállt be Magyarország a Türk Befektetési Alapba

Magyarország 2023-ban csatlakozott a Türk Államok Szövetsége (TÁSZ) befektetési alapjához. Szijjártró Péter külgazdasági és külügyminiszter már akkor azt hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt a TÁSZ megerősítésében, mivel szerinte Európa lépései a világ ismételt blokkosodásának irányába mutatnak, márpedig ezt Közép-Európa nem akarja, ugyanis a térség mindig veszített Kelet és Nyugat konfliktusán. Ehelyett konnektivitásra, globális együttműködésre van szükség. „Márpedig ha ennek van bajnoka, akkor az épp a Türk Államok Szövetsége. Hidat kell képezni Kelet és Nyugat között, s Magyarország kész ennek az európai pillérévé válni” – hangzott el egy éve a kazahsztáni Asztanában.

Akkor arról volt szó, hogy százmillió euróval szállunk be, de most Nagy Márton rendelete valamiért az Egyesült Államok valutájában számol:

az alap 500 millió dolláros jegyzett tőkéjének ötödét, százmillió dollárt vállal a magyar állam hozzájárulásként.

E részjegyek feletti tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorolja mostantól a nemzetgazdasági miniszter. A kormánytagok feladatkörét meghatározó jogszabály szerint általában is az ő joga kijelölni az állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlóját, ezért fordulhat elő, hogy most önmagát jelölte ki.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.