Az Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóját megzavaró fiatal is képviselőjelölt lesz 2026-ban
A DK bejelentette, hogy mind a 106 körzetben állítanak jelöltet.
hvg.hu
„A választópolgároknak nem csak jobboldali ajánlatot kell kapniuk”, ezért a 2026-os országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben állít jelöltet a Demokratikus Koalíció – írják közleményükben. Molnár Zsolt, a párt alelnöke azt mondta, a DK érzi annak a felelősségét, hogy minden választókörzetben lehessen szociáldemokrata jelöltekre szavazni, a parlamenti bejutásra esélyes pártok közül pedig három (a Fidesz, a Tisza Párt és a Mi Hazánk) jobboldali politikai erő.
Bár a közleményben azt írják, hogy jelenleg négy pártnak van esélye bejutni, a Medián legfrissebb mérése szerint jelenleg a DK számára ez csak akkor lenne reális, ha három százalékra szállítanák le a bejutási küszöböt, ráadásul a Kétfarkú Kutya Párt is megelőzi a DK-t.
A Tisza Párt egy mostani választáson nem pusztán a Fideszt múlná felül, de listán több voksot szerezne, mint a kormánypárt és a Mi Hazánk együtt. A Medián felmérésének nagyon is konkrét következménye lehet: a választók fejében.
Ez azonban nem szegte a párt kedvét, így már most (a DK 13. születésnapján) elkezdték bemutatni jelöltjeiket, akikről a továbbiakban is kisebb csoportokban, hetente egy-egy rövidfilmmel számolnak majd be, összesen 106 nap alatt. Első körben az alábbi jelöltek indulását jelentették be:
Budapest 1. választókerület (I. és V. kerület, valamint Józsefváros és Ferencváros egyes részei): Herfort Marietta
Budapest 12. választókerület(Rákospalota, Pestújhely, Újpalota és Újpest): Barkóczi Balázs
Baranya megye 4. választókerület (Szigetvár és környéke): Szarkándiné Jerszi Katalin
Pest megye 1. választókerület (Érd és környéke): Gyekiczki Márton
Somogy megye 3. választókerület (Fonyód, Marcali és más kistelepülések): Németh Helga
Somogy megye 1. választókerület (Kaposvár és környéke): Molnár Péter
Pest megye 11. választókerület(Ráckeve, Dunaharaszti, Dabas):Kenéz István
Pest megye 4. választókerület (Vác és környéke, a Dunakanyar települései): Juhász Béla
Néhány név legalább helyben ismerős lehet, a többség ugyanis jelenleg is önkormányzati képviselőként dolgozik, Juhász Béla polgármester Sződligeten, Barkóczi Balázs pedig országgyűlési képviselőként dolgozik.
A legfiatalabb politikusjelölt pedig az a 19 éves Gyekiczki Márton, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Orbán Viktor október elején, Strasbourgban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján berontott a terembe és azt kiabálta: „Miniszterelnök úr, mennyiért árulta el a hazát?!” Performanszával a DK közleményében az „ország legfiatalabb és alighanem legbátrabb önkormányzati képviselője” jelzőt érdemelte ki magának.
Orbán néhány gyors grimasszal letudta a reakciót. Az akciót Gyekiczki Márton, a DK ifjúsági szervezetének aktivistája hajtotta végre. A férfi érdi önkormányzati képviselő, Gyurcsány Ferenc posztjában azt írta, büszke rá.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.