Májusig még biztosan érvényben lesz a háborús veszélyhelyzet
A rendeleti kormányzást lehetővé tevő jogszabályt a parlamentnek kell félévente kétharmados többséggel meghosszabbítani.
hvg.hu
Hivatalosan is kihirdették, hogy májusig még biztosan érvényben lesz a háborús veszélyhelyzet. Erről még a múlt héten döntött a parlament, de csak most jelent meg a Magyar Közlönyben.
A kormány a háborús veszélyhelyzetet először 2022 májusában, hónapokkal Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kezdete után hirdette meg – igaz, előtte rendeleti úton ugyanúgy tudtak kormányozni, hála a koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzetnek.
Ahhoz, hogy a háborús veszélyhelyzetet ki lehessen hirdetni, 2022-ben tizedjére is módosítani kellett a korábban „gránitszilárdságúnak” nevezett Alaptörvényt: ezzel tették lehetővé az Országgyűlés számára, hogy a kormány egy szomszédos országban zajló háború esetén is veszélyhelyzetet vezessen be.
Ezt a helyzetet azonban nem lehet határozatlan ideig fenntartani, a meghosszabbításához félévente kétharmados parlamenti felhatalmazás szükséges.
Bő egy éve, május 24-én éjfélkor lépett életbe az új különleges jogrend, a háborús veszélyhelyzet. Addig a Covid-járvány miatt volt, azóta az ukrajnai háború miatt van ilyen. Egyikre sem lett volna igazán szükség, de közös bennük, ami miatt mégis életbe léptek: biankó felhatalmazás a kormány szinte bármilyen döntésére.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.