A vizsgált vízórák kétharmada megbukott Érden a pontossági vizsgálaton
Azután kezdték el ellenőrizni az új vízórákat a városban, hogy többen is panaszt tettek a vízfogyasztás megugrása miatt.
hvg.hu
Az eddig ellenőrzött ÉTV-s vízórák kétharmada megbukott a pontossági vizsgálaton – ezt a választ kapta egy érdi lakos azután, hogy közérdekű adatigényléssel fordult az Érd és Térsége Víziközmű Kft.-hez a 24.hucikke szerint.
Az idei évben eddig 242 ügyfélpanaszt regisztrált az Érd és Térsége Víziközmű Kft. a B-Meters gyártmányú vízmérőkkel kapcsolatban. Eddig mindössze 15 vízóra hatósági ellenőrzését végezték el, a vizsgált órák kétharmada nem felelt meg – olvasható a válaszban. Az ÉTV szerint ugyanakkor a „nem megfelelt” minősítést kapott mérők esetében „jellemzően minimálisan, mindössze 0,5-3 százalékkal térnek el a mérési eredmények a hibahatártól, ami nem indokolhatja a felhasználói bejelentésekben jelzett 1,5-2-szeres eltérést”.
Érd polgármestere igazságügyi szakértő bevonását tervezi az ügyben.
Azután kérte ki az adatokat, hogy másfélszer-kétszer annyi lett a vízfogyasztása több érdi lakosnak, mióta új mérőórákat szereltek fel. Az egyik, átalányos elszámolásban fizető helyi arról számolt be két hete az RTL-nek, hogy februárban cserélt nála vízórákat az érdi víziközműcég, azóta kell többet fizetnie, pedig a fogyasztása nem nőtt. Hasonló jelzések olvashatók az érdi Facebook-csoportokban, és akadt olyan is, akinek papírja van arról, hogy a mérőóra, amit a társaság felszerelt, nem hiteles.
Az ügyben akkor megszólalt Érd polgármestere is. „Felhívással fordultam a víziközmű-társasághoz, hogy állítsa le haladéktalanul a vízóracserét, és rendeljen el egy rendkívüli vizsgálatot. Ez elindult” – fogalmazott Csőzik László, hozzátéve, hogy igazságügyi szakértő bevonását is tervezi.
A cég korábban azt közölte: nem az új órákkal van a baj, hanem „a korábbi vízmérők mechanikus alkatrészei erős kopásnak voltak kitéve, ezért előfordulhat, hogy a vízmérő cseréjét követően a kiszámlázott vízmennyiség el fog térni a korábbi mennyiségtől, miközben a vízfelhasználási szokásokon nem változtattak” a felhasználók.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.