Szijjártó Péter: Magyarország szükség esetén megvétózza a grúziai tisztviselők elleni EU-s szankciókat
A Külügyminisztérium közleménye nem foglalkozott az országban zajló tüntetésekkel, ahogyan azzal sem, hogy a grúz kormánypárt felfüggesztette az uniós csatlakozások megkezdésére való törekvését.
hvg.hu/MTI
Az Európai Unió a grúz belügyminisztert és két rendőrségi vezetőt is szankció alá helyezne, azonban a magyar kormány a javaslatot nonszensznek és indokolatlannak tartja, így szükség esetén meg is fogja vétózni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a grúz kollégájával, Maka Bocsorisvilivel közös sajtóértekezletén először is kifejtette, hogy a magyar és a grúz kormány ellen „a liberális mainstream súlyos ideológiai és politikai alapú támadásokat indított”.
Ezután Szijjártó gratulált a grúz kormánypárt közelmúltbeli választási győzelméhez, és kiemelte, hogy a dél-kaukázusi ország lakossága világossá tette az akaratát. Arra a közlemény nem tért ki, hogy ez az akarat korántsem annyira egyértelmű, mint Szijjártó gondolja, ugyanis a választások tisztaságát többen megkérdőjelezték és maga a grúz államfő sem tartja legitimnek az új parlamentet.
Szijjártó Péter ismételten támogatásáról biztosította Grúzia európai uniós integrációs törekvéseit, és kijelentette, hogy Budapest minden segítséget megad a folyamat felgyorsításához, míg Brüsszel hozzáállása inkább csak elidegeníti az országot.
A közlemény nem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy épp a jelenleg regnáló grúz kormánypárt döntött úgy, hogy 2028-ig felfüggeszti az unióval a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Ismét az utcára vonult a grúz ellenzék, miután a kormány bejelentette, hogy 2028-ig felfüggeszti az EU-csatlakozás folyamatát. A távozófélben lévő államfő nem ismeri el az új kormány legitimitását.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.