Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az anyakönyvi felügyelő jelezte az idegenrendészet felé, hogy a férfinál nincs tartózkodásra jogosító irat.
Idegenrendészek vittek el az esküvőjéről egy marokkói férfit Szegeden – derült ki az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) honlapján megjelent közleményből.
Az OIF-nek kedd délelőtt egy anyakönyvi felügyelő jelezte, hogy az anyakönyvvezetőnél házasságkötésre megjelent pár marokkói állampolgárságú férfi tagja csak az útlevelét tudta felmutatni, tartózkodásra jogosító dokumentumot viszont nem. A kiérkező idegenrendészek megállapították, hogy a vőlegény jogellenesen tartózkodik az országban, ezért rendőröket hívtak, akik a férfit előállították. Ekkor derült ki, hogy a Schengeni Információs Rendszerben (SIS) is szerepel, Hollandia ugyanis elrendelte kiutasítását az Európai Unióból idén nyáron.
A 37 éves, az általános iskola 2-3 osztályát végzett férfi 2001-ben megélhetési nehézségek miatt hagyta el Marokkót. Megjárta Spanyolországot, Franciaországot, Belgiumot, végül Hollandiában töltött hosszabb időt. Többször kiutasították, ám mindig visszatért az Európai Unióba. Ötvenéves, magyar állampolgárságú menyasszonyával is Hollandiában ismerkedett meg, majd eldöntötték, hogy Magyarországra jönnek, és összeházasodnak.
A férfi meghallgatásán elmondta, csak útlevele van, hazánkban tartózkodását semmilyen formában nem legalizálta. Az OIF az idegenrendészeti eljárás részeként a holland hatóság által korábban elrendelt kiutasítás végrehajtásáról rendelkezett, amit Marokkóba, kitoloncolással kell végrehajtani.
Nyitóképünk illusztráció.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.