A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Rengeteg helyre riasztották a tűzoltókat leszakadt ágak miatt, Szegeden egy köztéri karácsonyfát is felborított a szél.
Erős, helyenként viharos széllel érkezett meg a karácsony, az országban a tűzoltók reggel óta mintegy százhúsz alkalommal távolítottak el kidőlt fákat, leszakadt ágakat, igazítottak meg megbontott tetőket – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden. A legtöbbször Borsod-Abaúj, Vas és Zala vármegyében kértek tűzoltói segítséget.
Egyebek mellett a 443-as úton Szarvas és Gyomaendrőd között, a 87-es főúton, az 5-ösön Kiskunfélegyházánál, a 75-ös főúton Pacsa és Zalaszentmihály között, a 47-es főúton Körösladány és Köröstarcsa között, a 331-es úton, az M3-as lehajtójának közelében, Gibárt és Abaújkér között, a 39-es főúton, a 41-es főúton, Napkor határában kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. Bolhás és Somogyszob között a vasúti sínre dőlt fa jelentett fennakadást, Debrecenben, a Diószegi úton meglazult információs táblát lazított meg a szél, Ináncson egy családi ház tetőszerkezetének csaknem felét bontotta meg a vihar, Szegeden pedig egy köztéren felállított karácsonyfát döntött el az erős szél.
Kedd dél óta másodfokú, narancs meteorológiai riasztás van érvényben több vármegye számos járására, ott a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát is.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.