„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A rendőrök megtalálták a vasárnap esti baleset okozójának a szállodai szobáját, a férfi azonban még nincs meg.
A kommentelők segítségével találták meg azt a hotelt a rendőrök, amelynek a kulcsa a moldáv körözött, Tiganciuc Calinál volt, amikor súlyos balesetet okozott Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon kedden.
A 23 éves férfi vasárnap menekült el az igazoltatás elől Budapesten a XI. kerületben, majd az autójával egy kereszteződésben belecsapódott egy autónak, ami a piros lámpánál várakozott. Az ütközést követően az Audit vezető férfi a helyszínről elmenekült, azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben heten megsérültek, ebből ketten súlyosan.
A rendőrök a helyszínen találtak egy 106-os feliratú kulcsot, amit a kommentelők segítségével tudtak párosítani a rendőrök egy szállodához. A szobát azóta átkutatták, ami a rendőrség szerint további információval szolgált a nyomozáshoz.
Tiganciuc Calint továbbra is keresi a rendőrség, azt kérik, akinek bármilyen hasznos információja van az esetről, az tegyen telefonos bejelentést. Szerintük ez azért is fontos, mert bár követik a kommentfolyamot, de az egyes posztok alatt összegyűlt, akár ezres nagyságrendű hozzászólás mellett elveszhetnek a fontos információk.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.