Kötelező, állandó, rotációs budapesti szolgálat jöhet a vidéki mentősöknek
Minden régiónak minden nap négy mentőegységet kellene fölküldenie Budapestre, ahol így 25-30 plusz egység dolgozna. Az utazással együtt praktikusan 24 órás fővárosi szolgálatba minden ápolót és sofőrt be kellene forgatni.
HVG
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetőségének döntése alapján minden régiónak a hét minden napján négy darab mentőegységet kell adnia fővárosi feladatokra – írja a Facebookon Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a birtokába jutott belsős levél alapján.
A levél szerint minden megyének lesz a fővárosi régióban egy bázisállomása, ott kapnak mentőautót, de oda a személyzetnek személyautóval kell eljutnia. A műszakok 16 órásak lesznek, az utazási idővel számolva praktikusan jóval hosszabbak, egyes esetekben akár közel 24 órásak.
Az Országos Mentőszolgálat jelenleg tesztel egy olyan rendszert, amelynek segítségével kamerán keresztül is lehet majd segélyhívást intézni.
A tervezett átalakításról Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője is említést tett a Trádió mentős szakportálnak adott interjúban. A beszélgetésben a szóvivő elsősorban arra panaszkodott, hogy egyre nagyobb az esetszám, a mentők ezért egyre leterheltebbek, gyakran olyan esetekhez is őket hívják, amelyekhez nem lenne szükséges.
A beszélgetésről Kunetz Zsombor egészségügyi szakember is megemlékezett egy Facebook-posztban, amelyben keresetlen szavakkal adott „konstruktív javaslatot” a helyzet megoldására.
“Őszintén igyekszem objektíven nézni, és azt gondolom nincs okunk Magyarországon egészségügyi szempontból szégyenkezni… ami a mentőellátásban történni fog… az világszínvonalú”- nem, ezt nem…
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.