Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Oleksandr Bratshteint utoljára január 17-én látták egy fővárosi hotelben.
Eltűnés miatt keresik a rendőrök Oleksandr Bratshteint. A 40 éves férfi egy budapesti hotelből ismeretlen helyre távozott január 17-én, azóta nem látták – írja a Police.hu, amely a férfi nemzetiségét nem közli, de több híroldal ukránnak nevezi. A hatóságok szerint orvosi segítségre szorulhat. A férfi nagyjából 175 centiméter magas, szőkésbarna hajú és kék szemű. Eltűnésekor fekete kabátot és fekete sportcipőt viselt.
A rendőrség kéri, hogy aki Oleksandr Bratshtein tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.