Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
De így járt az Egyesült Államok korábbi berlini vagy párizsi nagykövete is, vagy korábban a Trump által kinevezett David Cornstein.
David Pressman száznál is több nyilatkozatát, illetve a volt nagykövettel kapcsolatos híranyagot tüntettek el a napokban az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének hivatalos honlapjáról – írja a hirado.hu.
Az állami média ezt úgy értelmezi, hogy a képviselet „jól látható módon szeretne elhatárolódni David Pressman álláspontjától”. A követség a hirado.hu megkeresésére azt közölte, hogy
az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nemrég iránymutatást vezetett be a honlapja egyes tartalmainak archiválására, hogy a nyilvános kommunikáció teljes mértékben tükrözze a jelenlegi Trump-adminisztráció politikáját.
Bryan E. Leib, akire a hazai kormánypárti sajtó „lehetséges amerikai nagykövetként” hivatkozik, az X-en azt írta: „nagy örömmel” számol be arról, hogy Pressman „mérgező beszédeit” törölték a követség honlapjáról.
Azt ugyanakkor korántsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy kifejezetten Pressman örökségének eltüntetésére irányuló egyedi intézkedésről lenne szó, ugyanis a budapesti követség honlapján éppúgy nincsenek fenn Pressman elődjének, David Cornsteinnek a nyilatkozatai, ahogy az Egyesült Államok berlini követségének honlapján sem találhatók már meg a tavaly nyáron távozó Amy Gutmann, vagy a párizsi követség honlapján a januárban leköszönt Denise Bauer beszédei.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.