Kiderült, hol és mikor lesznek idén az első lomtalanítások
Csepelen 11 napon keresztül tart majd a lomtalanítás.
HVG
Feltöltötte a honlapjára a hulladékkezeléssel megbízott Mol-cég, a Mohu, mikor lesznek az első lomtalanítások idén Budapesten.
Február 28-án, két hét múlva pénteken az V. kerületben lesz az első, és másnap az I. kerületben folytatódik. Ezek kis kerületek, ezért egy nap alatt lezavarják a lomtalanítást. Ezután március 2-13. között a XXI. kerületben lehet kihelyezni lomokat. Ezen térképen látszik, hogy Csepel melyik részén mikor:
Kérjük, hogy a lomokat a körzetére vonatkozó lomkikészítési napon, 18 óra után helyezze ki a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő-járműveinkkel jól megközelíthető közterületre. A lomokat ne az úttestre tegye, mert akadályozhatják a forgalmat, illetve balesetet okozhatnak. A környezet megóvása érdekében kérjük, hogy zöldterületre ne pakoljon.
A Mohu tavaly úgy akarta módosítani a fővárosi lomtalanítás szabályait, hogy ne lehessen bárhova kihelyezni a lomokat, hanem gyűjtőpontos rendszerben, egy előre meghatározott helyre kelljen azokat gyűjteni, ahonnan aztán elszállítják őket.
A fővárosi és kerületi politikusok ellenállása miatt a terv meghiúsult, így a dolgok mostani állása szerint idén és jövőre még a hagyományos rendszerben gyűjtik a fővárosban a hulladékot.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
Több külföldi útján a neki járó 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg, anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna – állítja Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.