Megvan az ítélet, élete végéig rács mögött maradhat az eltűnt villanyszerelők gyilkosa
É. Imre legkorábban 40 év múlva szabadulhat, de addigra 107 éves lenne.
HVG
Ítéletet hirdetett a Győri Törvényszék az eltűnt villanyszerelők ügyében, életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a megölésükkel vádolt É. Imre vállalkozót – írja a Kisalföld.
É. Imre ellen 2021 tavaszán emeltek vádat, az ügyészség szerint ikrényi kertjébe csalta és megölte két ismerősét. A férfi korábban építési vállalkozóként dolgozott Magyarországon és Ausztriában, és több munkatársának is tartozott. A vád szerint O. Vilmost és M. Zoltánt azért ölte meg, hogy ne kelljen a tartozást rendezni.
É. Imre és az eltűnt M. Zoltán vérét és genetikai maradványait több helyen egymással keveredett állapotban találták meg a nyomozók, ennek okára nem tudott magyarázatot adni a vádlott.
Bár É. Imre tagadta a vádakat, a bíróság bűnösnek találta a két villanyszerelő megölésében. Tettét előre kitervelten, aljas indokból és nyereségvágyból követte el, emiatt életfogytig tartó fegyházbüntetést szabtak ki, amelyből legkorábban 40 év után szabadulhat. Tekintettel arra, hogy a férfi 67 éves, a büntetés azt jelenti, hogy élete végéig rács mögött maradhat.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.