szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

É. Imre és az eltűnt M. Zoltán vérét és genetikai maradványait több helyen egymással keveredett állapotban találták meg a nyomozók, ennek okára nem tudott magyarázatot adni a vádlott.

A győri „villanyszerelős gyilkosságok”-ként elhíresült ügyben É. Imre ellen 2021 tavaszán emeltek vádat, mert az ügyészség szerint előre kitervelten, nyereségvágyból, az ikrényi kertjébe csalta, majd megölte két ismerősét. A férfi korábban építési vállalkozóként dolgozott Magyarországon és Ausztriában is, és több munkatársának is tartozott néhány száz és néhány ezer euró közötti összegekkel. O. Vilmosnak egy markológép árával, M. Zoltánnak 11 800 euróval tartozott a vádlott, a vád szerint azért ölték meg őket, hogy ne kelljen a tartozást rendezni.

A két áldozat holtteste sosem került elő, de a 2018-ban eltűnt M. Zoltánról tudták, hogy É. Imréhez indult a tartozása rendezése miatt, ezért rajta végezték el az eső mintavételezéseket, amikor eljárás indult az ügyben. A kézfején letörölt vérnyomot, a kabátján, nadrágján és a kezén pedig egy lövésből származó, úgynevezett gyúelegy nyomait találták meg a rendőrök.

Élete végéig fegyházba kerülhet a férfi, aki megölt két villanyszerelőt

Az áldozatok holtteste a mai napig nem került elő.

A tárgyalása 2021 nyarán kezdődött el, ennek legutóbbi ülésén a Telex tudósítója szerint ezeket többféleképpen próbálta meg kimagyarázni:

  • egyrészt az állította, hogy fekete ruhás emberek letérdeltették, kezét a feje fölé kellett emelni és egy méterről átlőttek a feje fölött,
  • másrészt arról igyekezte meggyőzni a bíróságot, hogy a lefoglalt ruhák közül (amikről mintát vettek) a nadrág nem az, amit akkor viselt, amikor találkozott M. Zoltánnal, a kabát pedig nem is az övé.

Amikor É. Imre kocsijáról, és az ott talált, kevert (tehát M. Zoltántól és É. Imrétől is származó) DNS-s, illetve vérnyomokról volt szó, a vádlott azt magyarázta, hogy az autó lefoglalása előtt ő járólapot hozott Ausztriából és megvágta az ujját. Az ügyész jelezte neki, hogy a kezén talált vérmaradvány a kézfején volt, nem az ujján. Erre É. Imre azt mondta, nem tudja, hogy került oda a vér, de ő nem bántotta M. Zoltánt és soha nem ölt meg senkit.

Arra először nem tudott válaszolni, hogy M. Zoltán DNS-profilja hogyan kerülhetett a sebességváltóra vagy a kormányra. Végül előállt egy olyan magyarázattal, amit korábban sosem említett:

„reggel kezet fogtak egymással, mint úriemberek”.

É. Imre első vallomása még úgy hangzott, hogy nem is találkoztak a feltételezett gyilkosság napján M. Zoltánnal, ez többször módosult később.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!