Hiába kérdezte az MSZP-s Tóth Bertalan Szijjártó Pétert, hogy milyen kézzel fogható, konkrét eredményeket hozott eddig Menczer Tamás munkája miniszteri biztosként a magyar-német kapcsolatokban, mert csak azt kapta meg válaszként, amit eddig is tudott: Menczer tavaly április 13-ától fejleszti a magyar–német társadalmi kapcsolatokat.
A 24.hu szerint Tóth azért fordult a külügyminiszterhez, mert amikor korábban arról érdeklődött, hogy valóban a minisztériumban készülnek-e a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának videói, Sztáray Péter államtitkár csak annyit válaszolt, hogy Menczer Tamás a magyar-német társadalmi kapcsolatokért felel.
Az MSZP-s politikus szerint mivel Európai Bizottságnak, illetve az Európai Néppártnak is német a vezetője nehéz dolga lehet Menczernek, így több kérdést is megfogalmazott a munkájáról. Azt akarta tudni többek között, hogy érkeztek-e visszajelzések a német diplomácia részéről annak kapcsán, hogy a német nemzetiségű Ursula von der Leyen és Manfred Weber a magyar kormánypropaganda célkeresztjébe került?
A miniszteri utasítás szerint e feladatkörében részt vesz a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló álláspont és tevékenység kialakításában, támogatja a magyar–német ifjúsági szervezetek és a kormány közötti együttműködési programok kidolgozását és végrehajtását; elősegíti a magyar–német testvérvárosi kapcsolatok kialakítását és fenntartását, valamint a magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló kétoldalú kapcsolatfelvételt, egyéb programok, fórumok előkészítését és megrendezését. Az a válaszból nem derült ki, mire jutott.