A 34 éves, közalkalmazottként dolgozó Nagy Zsófia már kiskora óta él a fővárosban. Idén úgy döntött, hogy életében először elmegy a Pride-felvonálásra, és ugyanezt tervezi egykori tanára is, Tóth-Vásárhelyi Éva – őket mutatja be a Deutsche Welle, amely új videójában az úgynevezett „elsőpride-ozókkal” foglalkozik.
Az idősebb nő elmondta, ő egy olyan generációnak a tagja, amely a szocializmust megélve nehezebben áll ki bármilyen ügyért, de a jelenlegi megosztottságot már ő sem akarta tétlenül nézni: „Nekem sajnos a mai napig vannak olyan emlékképeim, amik szintén erről a megkülönböztetésről szóltak, és ez számomra egyre kétségbeejtőbb”.
A 34 éves nőt pedig a Pride márciusi betiltása dühítette fel, ami szerinte nemcsak a Pride-ról szól, hanem az első lépés egy diktatúra felé vezető úton.
A két nőt sem a belengetett bírságok, sem az arcfelismerő rendszerek tervezett használata nem riasztja el attól, hogy részt vegyenek a felvonuláson.
Nyitókép: Deutsche Welle