A bicskei molesztálás egyik áldozata Magyar Péternek: Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek
Pop Mert nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, amiért a Tisza gyermekvédelmi konferenciáján nagy szerepet kapott Gál András, az áldozatok védője, aki Pop szerint csak kihasználta őket.
hvg.hu
Pop Mert egyike a bicskei gyermekotthonban történt bántalmazási ügy sértettjeinek. A nevelőotthon igazgatója éveken át abuzálta a rábízott fiúkat. A fiú nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, amiért a Tisza hétfői gyermekvédelmi konferenciáján szerepet vállalt Gál András, az áldozatok korábbi jogi képviselője – írja a 444. Pop szerint ugyanis Gál „súlyosan visszaélt a kiszolgáltatottságukkal”, és „a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet”.
A lap emlékeztet arra, hogy Pop még áprilisban állt elő azzal, hogy Gál András, aki ismert jogvédő ügyvéd, a szintén ügyvédként tevékenykedő sógorával együtt jogtalanul szerezte meg a fiataloknak kifizetett állami kártérítés egy részét. Gál ezekre a vádakra azóta sem reagált.
„Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti. Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?” – írja Pop.
„És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek. Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké” – folytatja.
Pop ezzel zárja nyílt levelét: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”
A nyílt levél megjelenése után a Tisza közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy tudomásuk szerint Gál és Pop kapcsolata kiváló volt, „ügyvéd úr nagyon sokat segített sértetti jogi képviselőként több áldozatnak. Idén tavasszal ez a kapcsolat megromlott, de ennek részletei sem Magyar Péterre sem a nyilvánosságra nem tartoznak. Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”
Gál András BEK-győztes, hatvanszoros magyar válogatott vízilabdázó, de ma már először nem ez jut róla az eszünkbe. Több híres, illetve hírhedt ügyben elért sikerei tették ismertté a nevét ügyvédként. A szexuálisan bántalmazott bicskei gyerekek képviselőjeként csak a kegyelmi botrány kirobbanása után kapott elégtételt azért, hogy a perben nem sikerült kiharcolnia a vádlottak súlyosabb megbüntetését.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.