Hétfőn a sokfelé több mint 100 kilométer/órás széllökésekkel, zivatarral, néhol jégesővel érkező hidegfront megbénította a vasúti közlekedést és egy időre a ferihegyi repülőtér forgalmát is. A viharos szél fákat döntött ki és vezetékeket szakított le szerte az országban, a tűzoltóknak több mint kétezer helyszínen kellett beavatkozniuk.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a szél törmeléket fújt a kifutópályákra és burkolatokat tépett fel, az egyik terminál épülete pedig beázott. Magyar Péter erre hétfő délután a közösségi oldalán úgy reagált, hogy „a reptér az új MÁV”. „Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt” – fogalmazott bejegyzésében.
Hétfő éjjel azonban „sokak kérésére és tanácsára” törölte a délutáni posztot és egy új bejegyzésben elnézést kért azoktól, akiket megbántott. „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem” – írta a Tisza Párt elnöke, hozzátéve, hogy látva a valós eseményeket, szerinte a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.
„Hibáztam, mert az egész napos rohanásban anélkül szólaltam meg, hogy alaposan tájékozódtam volna. Tanultam belőle” – fogalmazott Magyar, majd mindenkinek kitartást kívánt, akinek bármilyen kára keletkezett a vihar miatt.