Karácsony Gergely már készül a pénteki kihallgatására, ahogy a tüntetők is
Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy.
HVG
Szivárványos pólóban megy a pénteki kihallgatására Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, akit a rendőrség által betiltott Budapest Pride felvonulás szervezésével összefüggésben idézett be gyanúsítottként a rendőrség.
Karácsony csütörtöki posztjában emlékeztet, hogy augusztus elsején lesz ötven éve, hogy 35 ország elfogadta a Helsinki záróokmányt, az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát.
“Mi mással lehetne jobban ünnepelni ezt az évfordulót, mint egy jó kis gyanúsítotti kihallgatással, amit azzal érdemeltem ki, hogy segítettem megszervezni a legnagyobb, legbékésebb magyar kiállást az emberi jogok mellett” – írta a főpolgármester.
A kihallgatás idejére a Nemzeti Nyomozó Iroda elé szervezett szolidaritási rendezvényt Jámbor András parlamenti képviselő, amire már közel négyezren jeleztek vissza a Facebookon. Jámbor még csütörtök este azonban programváltozásról posztolt videót, amelyben elmondja, hogy a rendőrségtől egy korlátozó végzést kaptak, és abban nem engedélyezték, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodánál, a Labanc utcában álljanak ki Karácsony mellett, hanem kicsit odébb, “egy kutyafuttatónyi”, mintegy 250 négyzetméteres területet jelöltek ki nekik a Budakeszi úton.
Nem csak a Pride-felvonulás előtt volt erősen kusza a jogi helyzet, a demonstráció után is egymást érik a kérdések. Ha az utolsó pillanatig bírsággal riogatták a résztvevőket, akkor mi, miért és kinek az utasítására változott a menet napjára? Milyen precedenst teremthet az, hogy a rendőrség egy szerinte betiltott felvonulást biztosított?
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?