Műszaki hiba miatt került bajba egy kisgéphajó a Duna csepeli szakaszán – számolt be a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint a vízimentőket azzal riasztották, hogy a hajó – két felnőttel és három gyerekkel a fedélzetén – keresztbe fordulva beszorult két, a part mellett horgonyzó uszály közé.
A mentőegység perceken belül a helyszínre ért, majd a katasztrófavédelem tűzoltó hajója és búvárszolgálata is megérkezett. A csapatok először az utasokat mentették ki egy árvízi mentéseknél rendszeresített speciális mentőmellény és kötélbiztosítás segítségével, ezt követően pedig a szorult helyzetbe került hajót vontatták ki a két uszály közül egy kutató-mentő hajóval.
A mentőszolgálat posztja szerint a mentés „igazi szakmai kihívás” volt, hiszen a beszorult hajó fölé navigálva kellett egy kötelet a sodrással beengedni a bajba jutott hajóig, majd azt a rögzítés után az orránál fogva motorerővel egy jó pillanatban az uszályok közül kiforgatni.
Az eset során személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.