Jövő héten dönt az Európai Parlament jogi bizottsága arról, hogy támogatják-e a magyar hatóságok kérelmét Ilaria Salis olasz EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – számolt be közösségi oldalán az antifasiszta aktivistából lett politikus, akit Magyarországon 2023 februárjától 2024. júniusi képviselővé megválasztásáig büntetőeljárás miatt tartottak házi őrizetben.
Mostani bejegyzésében Ilaria Salis arra emlékeztet, hogy a jövő hét kedden születő javaslat alapján az Európai Parlament előreláthatóan október 7-i ülésén dönthet a mentelmi jogáról, amely a megalázó magyarországi fogságából kimentette, és aminek elvesztésével könnyen ismét ebben az „átkozott veremben” találhatná magát.
A bejegyzésre Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár saját X-oldalán egyetlen szám- és betűsorral reagált: a márianosztrai börtön földrajzi koordinátáival.
A magyar hatóságok szerint Salis tavaly februárban azért utazott Budapestre külföldi társaival, hogy az itt tartott szélsőjobbos gyűlésre érkezőket bántalmazzák, majd a gyűlést megelőző napokban több emberre – akiket öltözékük alapján szélsőjobbosnak néztek – rátámadtak az utcán. A vád szerint Salis két támadásnál működött közre, bár személyesen nem bántalmazta az áldozatokat.
2024-ben azonban Salist EP-képviselőnek jelölte a Zöldek és Baloldal Szövetsége nevű párt, 175 ezer szavazattal pedig sikerült is mandátumot szereznie, amire tekintettel a magyar hatóságok felfüggesztették az ellene folyó büntetőeljárást és szabadon engedték, de az EP-től már ősszel kérték mentelmi joga felfüggesztését.
Az EP jogi bizottsága Salis ügye mellett többek közt Magyar Péterét és Dobrev Kláráét is vizsgálni fogja szeptember 23-án, akiknek a „kiadását” szintén kérték a magyar szervek.
Nyitóképünk illusztráció: Ilaria Salis budapesti bírósági tárgyalásán 2024-ben. (Forrás: Fazekas István)