” Az első szó a részvété. A második a döbbeneté. A harmadik a felháborodásé. Tegnap Hódmezővásárhelyen kiderült: a propaganda uszítása és a korrupt hatalom megtartása érdekében folytatott gyűlöletpolitika emberéletekbe kerülhet” – írja szombati közleményében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke arról, hogy Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány öngyilkosságot követett el.
A halálesetről pénteken számolt be Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, aki azt sugallta, hogy ok-okozati összefüggés van Szabó Zsolt halála és aközött, hogy a héten egy helyi lapban olyan újságcikk jelent meg a rendőrkapitányról, amely szerint míg a város közbiztonságát elhanyagolja, romantikus kapcsolata van egy önkormányzati tisztségviselővel.
Magyar Péter szombaton azt írta: “Eljutottunk odáig, amiről reméltük, hogy nem következik be: egy köztiszteletben álló, hazánkat szolgáló ember nem bírta a propaganda gátlástalanságát és nyomását. Egy család elvesztette a szerettét, egy város elvesztett egy tisztességes, szolgálatot teljesítő embert. Osztozok a család, Hódmezővásárhely és a teljes rendőri állomány gyászában.”
De ez a tragédia egész Magyarország ügye. Milyen ország az, ahol a hatalom aljassága emberéletet követel?
Mi olyan hazát akarunk, ahol a politika nem öl. Egy olyan országot, amelyben az embereknek nem kell félniük.
Magyar arra kéri a Tisza Szigetek tagjait, hogy egy perc néma csenddel emlékezzenek az alezredesre, és ezt kéti a Digitális Polgári Körök harcosaitól is Lázár János mai előadásának kezdetén.
“Ma gyászolunk. De holnaptól feltesszük a kérdéseket: ki viseli a felelősséget azért, hogy Magyarországon a lejáratás emberéleteket sodor el? Tegnap minden megváltozott” – írja a pártvezető.
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!