Nem várták meg a katasztrófavédelmet, inkább a vésznyitó segítségével távoztak az utasok a töltésen veszteglő vonatról

A MÁV szerint ezzel az utasok a saját és mások biztonságát is veszélyeztették.

  • HVG

Szeptember 20-án, szombaton, a reggeli órákban a 24.hu egyik újságírója volt egy különös esetnek a Zuglói vasútállomáson: a veszteglő emeletes vonatot a töltésen lemászva hagyták el a szerelvény utasai. A lap ezt követően kérdéseket küldött a MÁV-nak, hogy pontosan mi is történt.

A vasúttársaság válaszában azt írta, hogy szombaton, a ceglédi vonalon forgalmi okok miatt a Nyugati pályaudvar és Kőbánya alsó között az egyik, a Nyugati pályaudvar felé vezető vágányon ideiglenesen leállították a vonatközlekedést. Az érintett szakaszon több vonat is várakozni kényszerült, egy közülük peron nélküli helyen – ezt szerelvényt látta a lap újságírója.

A vállalat válaszában kiemelte, hogy ilyenkor az érvényes protokoll szerint a katasztrófavédelmet kell felkérnie, hogy segítsen leszállítani az utasokat. Az említett vonat utasai azonban a jegyvizsgálók kérései, illetve instrukciói ellenére vésznyitóval kinyitották a szerelvény két ajtaját és még a katasztrófavédelem munkatársainak kiérkezése előtt elhagyták a szerelvényt – veszélyeztetve ezzel a saját és mások biztonságát is.

Hozzászólások