Blikk: Drogosok lepték el a Corvin köz környékét, tehetetlennek érzik magukat az ott élők

A környék lakói szerint mindennaposak a balhék.

  • HVG

Napi szinten keserítik meg a Corvin köz környékén lakók életét a droghasználók: a társasházak ajtajait berúgják, a lépcsőházakban lövik be magukat, szemetet és ürüléket hagynak maguk után, sőt fenyegetőznek is – írja a Blikk.

„Volt olyan hét, hogy tizenháromszor kellett kihívni a zárszerelőt, aki már el sem fogad tőlünk pénzt” – mondta a lapnak egy környéken élő férfi, hozzátéve, hogy a feleségét halálosan is megfenyegették, miután az egyik alkalommal ráhívta a rendőröket a lépcsőházukban randalírozókra.

Egy helyi üzlet alkalmazottai arról panaszkodtak, hogy nemrég késsel esett egymásnak két banda, ami miatt sok vásárlójuk már nem mer bemenni a sétányra. „Jeleztük ezt a lakókkal együtt a rendőrségnek, polgármesternek, lakik itt képviselő, ő is alátámasztotta a panaszunkat, de nem változott semmi” – mondta egy másik boltos.

Rendőrök szállták meg a Blahát, két hét alatt 43 embert fogtak el

Huszonnyolcat bűncselekmény elkövetése közben értek tetten.

A Blikknek egy másik környéken lakó is azt mondta, hogy nem kapnak segítséget a helyzet rendezésében. „Egy kínai boltost mi fogtunk le pár napja, amikor meglopta két drogos, ő pedig elkapta az egyiket, majd elégtételt akart venni rajta. Ha nem történik semmi, a lakosság fogja őket elzavarni, de abból háború lesz” – panaszolta.

A lap megkeresésére a rendőrség közölte, hogy kivizsgálják a Corvin köziek panaszait, és minden bejelentésre, vészjelzésre azonnal reagálnak. A józsefvárosi közterület-felügyeletének vezetője pedig azt mondta: ismerik a panaszokat, és valóban van a Corvin sétányon egy társaság, amelynek a tagjai rendszeresen megrongálják a kapukat. „Amikor egyenruhást látnak a környéken, felszívódnak, vagy csendben üldögélnek” – tette hozzá.

Hozzászólások