A DK zsoltibácsizós molinót feszített ki a Gellért-hegyre

A DK nem engedi el a Zsolti bácsi-szimbólumot.

  • HVG

A jelek szerint a DK kitart eredeti kérdése mellett – még ha Semjén Zsoltot már nem is szólítják meg külön.

„Újra és újra tegyük fel a kérdést, amíg ki nem derül az igazság: KI AZ A ZSOLTI BÁCSI?” – olvasható a párt Facebook-bejegyzésében, amelyben a molinó kihelyezéséről készült videót közzétették.

A DK-s Arató Gergely az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján szegezte ezt a kérdést szegezte a miniszterelnök-helyettesnek: “Válaszoljon Semjén Zsolt, hogy ki az a Zsolti bácsi”. Bár Arató a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjéhez köthető prostitúciós botránnyal összefüggésben hozta elő a témát, azt nem világos, hogy honnan vette, hogy az ügyben van egy Zsolti bácsi, hiszen ilyenről nem tett senki említést.

Maga Semjén Zsolt úgy vette, hogy az ő érintettségét firtatják, ezt pedig olyan „vérvádnak” minősítette, amilyenre szerinte a rendszerváltoztatás óta nem volt példa. A kormánypártok politikusai pedig azóta „államellenes puccskísérletnek” tekintik annak a kérdésnek a firtatását, hogy a kormány tagjai közül valaki érintett lehetett-e a botrányban. A gyanúsítások és álhírek terjesztőit pedig „brutális megtorlással”, illetve jogi felelősségre vonással fenyegetik.

Semjén Zsolt: Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm

A miniszterelnök-helyettes ördögien felépített karaktergyilkosságról beszélt a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, Orbán Viktor szerint a jogi lépéseket mindenki ellen megteszik, aki hamis vádakat fogalmazott meg.

A DK emellett ma külön parlamenti ülésnapot is kezdeményezett a Szőlő utcai botránnyal kapcsolatban, miután a kormánypárti többség leszavazta, hogy vizsgálóbizottság alakuljon az ügy részleteinek tisztázására.

A Szőlő utcai botrány ügyében kezdeményez parlamenti vitanapot a DK, miután a vizsgálóbizottságot a Fidesz leszavazta

A parlamenti vitát a gyermekeket és fiatalkorúakat érintő intézményes erőszak, valamint a gyermekvédelmi rendszer súlyos válsága miatt tartja fontosnak a Demokratikus Koalíció.

Hozzászólások