A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség október 1-i közgyűlésén egyhangú szavazással úgy döntött, hogy nem kezdeményez tárgyalást a Fűtött Utca és az Oltalom Hajléktalan Központ fenntartóváltásáról, áll az Iványi Gábor lelkész vezette MET közleményében.
A Sára Botond irányítása alatt működő Fővárosi Kormányhivatal szeptemberben kezdeményezte is az általuk működtett, legendássá vált hajléktalanellátó, a több mint 30 éve létrehozott, Dankó utcai Fűtött utca működési engedélyének visszavonását. Mindezt az infrastrukturális körülményekre hivatkozva tették, és többek között új festést és ágymatracokat kértek.
Iványi Gábor Hat beszélgetés című kötetében - melyben ezúttal nem őt kérdezik, hanem ő a kérdező - nem kérdéseivel, sokkal inkább aurájával tereli az elbeszélőket oda, ahová elérkezni akarnak, az őszinteség bugyraihoz.
A MET most azt állítja, megtették a szükséges jogi lépéseket, és folytatják a kormányhivatal által kért felújításokat a beérkező adományok és felajánlásoknak köszönhetően, a munkálatokat pedig folyamatosan dokumentálják. Hozzátették: csaknem három éve nem jut el a normatíva a Dankó utcai hajléktalanellátó intézményekhez, így csak a Fővárosi Önkormányzat kétéves bértámogatása, tavasz óta pedig a civil adományoknak miatt tud működni a szolgáltatást.
Hálásan köszönjük, hogy továbbra is támogatnak minket az államtól átvállalt feladatok elvégzésében, és esélyt adnak a máshol nem befogadott, legtöbbször önellátásra képtelen, végtaghiánnyal, krónikus betegséggel élő, kiszolgáltatott emberek túlélésére. Ezek a hajléktalanok más szálláshelyeken nem elhelyezhetők, az itt biztosított alacsony küszöbű szolgáltatásra óriási szükségük van
– jegyezték meg.
Néhány napja történt, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség iskolái jogvédelmet kaptak a bíróságtól, ám a Fővárosi Kormányhivatal fellebbez ellene.